Miért a Kaszállást választottam?

Miért a Kaszállást választottam?

Tamással ajánlás útján találkoztam. Egy kedves jó barátom, aki mlm rendszerű értékesítésben dolgozik, hozott össze bennünket.
Amikor elmondta, hogy mi ez a kezdeményezés azonnal megtetszett a gondolat egyedisége és újszerűsége.
Már régóta kerestem a helyem, és több dolgot is kipróbáltam, főként szellemi termékek, illetve szolgáltatások értékesítése terén. Ami nekem mindig zavaró volt, hogy soha nem mondták meg a munkát ajánlók, hogy pontosan mit várnak el, ezért mit tudnak nyújtani.  Manipulációval és félretájékoztatással nyerték meg az igeneket, a munkatársaktól és a partnerektől is, később derült ki a valóság, sokszor igen költséges árat kellett ezért fizetni. Saját negatív tapasztalatokból tudtam meg, hogy amivel kecsegtettek az nem igaz. Lehet azt mondani , hogy naiv vagyok. De én inkább azt mondanám, hogy szeretem a korrekt feltételeket. Az értékesítők körében végzett piackutatás alkalmával sokan igazolták vissza ezen sérelmeket. Ez eredményezte hogy ez egy hazug világ lett. 
Valódi értékes és tartós munkakapcsolatot nem lehet hazugságokra építeni.

Ami tetszik a kaszallas.hu oldalban, és ezért is akartam részt venni ebben a munkában, az , hogy
- kiküszöböli a hazugságok nagy részét, megérteti az emberekkel, hogy
- nem érdemes csúsztatásokkal megkapni egy igent, mert azután ebből kell majd dolgozni.
Fölösleges időhúzás megnyerni egy állást amiben nem tudunk helyt állni, és fölösleges erőforrás és idő pazarlás olyan munkatársat választani, aki hamarosan kilép, amint megtudja, hogy átverték.
Lehet hogy idealista vagyok, de hiszem hogy nem kell hazudnunk magunknak és másoknak ahhoz, hogy boldoguljunk ebben a világban. A Valóság nem kisebb Kaland, mint az a nem létező világ, amit magunknak kitalálunk, sőt!

kaszallas.hu célul tűzte ki, minden társadalmi réteg munkához való hozzá segítését.  
Speciálisan az értékesítésben dolgozóknak hoztuk létre ezt az oldalt, mely ugyanakkor, nagyon változatos terület, tekintettel arra, hogy minden szolgáltatást, és minden terméket el kell adni, így a különböző területek színes palettát nyújtanak az értékesítőknek, több irányban is szélesítsék az ismereteiket.
Fontos számunkra az otthonról végezhető munka népszerűsítése, hiszen a vidékiek számára sokszor, a munkabérük egyharmadát jelentheti, ha egy nagyobb városba kell elutaznia egy állás miatt.  
Ezen kívül a kismamák munkába való visszavezetése, a család érdekeinek figyelembevételével szintén komoly kihívás, akár csak a mozgáskorlátozottak ügye, vagy a nyugdíjhoz közeli munkavállalók segítése.
Szintén feladatunknak tartjuk, hogy képzésekkel segítsük a pályakezdők választását.
Sokan várnak az életük elindulására, mert nem találnak munkát, amiből egzisztenciát teremthetnének, a majdani családjuknak. Vannak, akik úgy érzik, nem jó helyen vannak, de nem mernek váltani, 40-50 évesen félnek, hogy nem kellenek máshova.
Miközben a munkaadók azon tapasztalatról számolnak be, hogy nem találnak megfelelő értékesítőt, ezzel egy időben sok értékesítő keresi a helyét, még sem találnak egymásra!
Meggyőződésem, hogy országunkban nagyon sok ember rendelkezik olyan tudás és akarat aranytartalékkal, melyet kiaknázva, mind sikeresebbek lehetnénk ezen a területen.
Ezért létrehoztunk egy olyan oldalt, ahol megmutathatják magukat a legjobbak, és akik  még tanulni vágynak hogy legjobbakká váljanak. Ebben segítjük őket, megadva az eszközöket a boldoguláshoz.

Nemzedékek problémája ez. A munkaerőpiac folyamatosan változik, a biztonság is csak illúzió, de fontos, hogy aki hajlandó az újdonságokat befogadni, aki képzi magát, aki bizonyosságokat szerez saját készségeiről, és meglátja a lehetőségeket, az  egészségesebb életet élhet, mind fizikai mind mentális értelemben. Lehet valódi jövőképe, ami elengedhetetlen a fennmaradáshoz.

Deli Andrea - Értékesítési Igazgató

Hozzászólások (0)

  1. Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás

Tájékoztatunk, hogy hozzászólásod csak utólagos jóváhagyás után jelenik meg a weboldalon.

Visual CAPTCHA