Tanfolyam

Vezető Kommunkiációs képzés - Jedi képző

Megtanulod a három nap alatt azt, hogy mind önmagadnak, mind közvetlen vagy akár közvetett környezetedben miképp tudod átvinni a szándékodat, hogy ezentúl mindig Te legyél az ok (akitől kiindulnak az információk, akik irányítanak)

Három nap reggel  9-től este 10 óráig. Esetenként azt fogod mondani, Te jó ég, ezek abszolult elmentek otthonról, de idáig 3 ember volt csak aki feladta, ők voltak azok akiknek a gátjaik nagyobbak voltak mint a vágyaik.

Ha megvan a vágyad és tudatosan akarod átvinni a szándékodat a kommunikációdban, akkor gyere el!

 

JEDI KÉPZŐN MEGTANULOD A JELENLÉTET és az ÉLET IRÁNYÍTÁSÁNAK KÉPESSÉGÉT!
„A három napos tréning alatt a következő szavakról objektív realitásod lesz, mert mindet be fogod gyakorolni, úgy, hogy el fogsz szállni.”

szándék (főnév)
1. Az akarat megnyilvánulása, elhatározás egy cél elérésére anélkül, hogy bármennyire is visszafognánk magunkat annak elérésétől. Kijelölt iránnyal rendelkezik.
    E nélkül nincs tett. Ez az, ami képes a fizikai világ és mások más irányú akarata teremtette akadályokon áthatolni, felhasználva az érzelem erejét.
    A személy hitének (3.) a megnyilvánulása.

akarat (főnév) 
1. Elhatározott döntés, törekvés, illetve ennek megnyilvánulása. Szabad elhatározásból származó igyekezet, kívánság, hajlam, szándék, vágy.
    Ez mindig egy célra irányul, és fokozatok mentén nyilvánul meg. Ez annak a jellemzője, hogy a személy saját maga dönt a saját dolgairól,
    nem más mondja meg mit tegyen. Emberek, dolgok irányítását jelenti. Törekvés egy eredmény, változás elérésére, megtételére, megvalósítására.

hit (főnév) 
3. A magunkba és az életünkbe vetett meggyőződés. Az a képesség, hogy bízzunk magunkban és életünkben, a körülöttünk élőkben;
    a saját és mások képességeiben és sikereinkben, mert tudjuk, hogy eredményesen irányíthatjuk a sorsunkat, és teljes felelősséget vállalunk érte.


érdeklődő (melléknév) 
1. Figyelmét környezetére irányító; olyan személy, akinek nem a saját gondolatai, a saját dolgai a fontosak és érdekesek,
    hanem eléggé kíváncsi más személyekre vagy dolgokra, hogy tőlük, róluk tudjon meg dolgokat.

jelenlét (főnév) 
1. Egy hatást gyakorló viselkedési mód, amelyet a személy büszkesége, önbizalma és tisztessége jellemez. Ez annak a képességnek a megnyilvánulása is,
    hogy képes érzékelni és megtapasztalni a körülötte lévő térben megjelenő személyeket, az ott történő akciókat és az ott lévő dolgokat az azoktól való
    elszigetelődés kényszere nélkül, azaz anélkül, hogy hozzákapcsolná a múltat, a múltban történteket, így az elméből érkező gondolatokat,
    impulzusokat nem keveri ebbe bele. A tanár jelenléte azonnal fegyelmet parancsolt az osztályban. A nagy vezetőknek mindig jól érzékelhető jelenlétük van.
    A jelenlét fontos az életben, mert csak így tudunk tudatosan okozni valami jót.

jelen (főnév)
1. A folyamatos létezés fennállásának pillanata.
    Az éppen érzékelt pillanat a fizikai világban. Ami most van, most érzékelhető és most megtapasztalható, és úgy tűnik el, amint azt érzékelték és  
    megtapasztalták. Ez az az időpont, amikor a megfigyelőhöz tartozó test létezik. Így válik a megfigyelő érzékelhetővé a fizikai világban. 
    A jelen gyorsan elszáll. Nagyon gyakran az ember figyelme nem csak a jelen környezetén van, sokszor gondol vissza azokra a dolgokra,
    ami már megtörtént vele.
    A jelenben kell megtenni azokat a dolgokat, amelyek ahhoz segítenek, hogy a terveink a jövőben megvalósulhassanak.

cél (főnév) 
2. A jövőben elérendő dolog. Ez olyan kívánatos, birtokolható tárgy, dolog, megszerzett érték vagy állapot, ami felé haladunk, és ami a szemünk előtt lebeg,
    és aminek elérése boldogabbá tesz.

álom (főnév) 
1. Emlékképek sora, amik alvás közben önkéntelenül jutnak eszünkbe. Az álom közben eszembe jutott a fiatal korom.
    Olyan élethű álom volt, mintha most történne.  
2. Elképzelt helyzet, ötlet; olyan jövőbeli kellemes esemény vagy állapot, amit éberen kigondolunk, de még nem valósítottunk meg. 
    Az az álmom, hogy egyszer híres leszek. Az álom valóra váltása néha évekig tart.  
3. Remélt tulajdon, kapcsolat; olyan birtokolt dolog vagy személy, amelynek megszerzésére egyelőre csak vágyakozunk. A osztály legszebb lánya az álmom.
    A gyerek karácsonyra megkapta álmát: az új biciklit.
4. Különösen szép dolog; a hasonlóknál sokkal szebb, az ideálishoz legjobban hasonlító dolog vagy személy. 
    Egy álom volt a nászutunk, olyan gyönyörű volt minden.
    A hegyi falucska maga az álom.
5. Hiú remény; olyan ötlet vagy remélt dolog, ami valószínűleg sohasem válik valóra.  A házasság csak álom maradt, mert a fiú bevonult katonának.
    A feltalálók még mindig dédelgetik az örökmozgó álmát.

Eredet [álom < ómagyar: álom < ősmagyar: alum (álom) < dravida: alu, al (éj, leáll)] felelősség (főnév)  Az okozás felismerése. A saját magunkra vonatkozó tudatos elképzelésünk, hogy okozunk valamit - valamilyen hatást érünk el -, valamiben közreműködőként részt veszünk, valahol jelen voltunk úgy, hogy a dolgok ottani alakulására hatottunk. Ez vonatkozhat csoportokra is, bármire, ami személyekből áll. Felelősséget vállaltam a gyerekek felneveléséért. A kisfőnöké a munka elvégzésének felelőssége. Azért tudunk felelősséget vállalni, aminek azonosulunk a céljával, ismerjük a hatását, és amihez értünk is.

felelős (főnév) 
1. Felelősséggel tartozó személy, mert őt egy személy vagy dolog irányításával, felügyeletével megbízták, és ezt a megbízást - akár kimondva, akár kimondatlanul,
    a helyzete, beosztása miatt - elfogadta. Így számon kérhető lett azzal a dologgal kapcsolatban, mert a megbízás által felvállalta az okozó szerepét fölötte.
    Egy vezető azért kap több fizetést, mert ő a felelős. A tanár felelős a tanulói tudásáért.
   

A tanfolyam igazából egy VEZETŐI KOMMUNIKÁCIÓS COACHING PROGRAM, ami voltaképp 3 teljesen különálló programból áll, egy 6 napos programot végzünk el 3 nap alatt.
9:00 – 22:00-ig mind a három nap
Ismerd meg az IGAZI erőt!

A siker attól a képességtől függ, hogy mennyire tud valaki hatékonyan kommunikálni.  
Különösen az üzleti életben igaz ez. A kommunikáció nem túl könnyű, amikor emberi érzelmekkel, és reakciókkal találjuk szembe magunkat, vagy amikor az emberek nem adnak egyenes választ a kérdésünkre, kitérnek, vagy nem figyelnek ránk.  
Itt megtanulhatod, hogyan tudod keresztülvinni akaratod, kezelni a zavarodottságot, és jó kommunikációba kerülni az emberekkel.  
A vezető egy olyan személyt jelent, aki elvégezteti a munkát másokkal.  (Nem egy olyat, aki megcsinálja helyettük.)

Részvételi feltételek:  
– Az egyeztetett időpontban a szolgáltatás résztvevői késés nélkül, pontosan megjelennek, és készen állnak a szolgáltatásra. 
– Az elejétől a végéig, folyamatosan részt veszel a szolgáltatáson. 
– A résztvevők drogok, nyugtatók, altatók vagy alkohol hatása nélkül, kipihenten érkeznek a szolgáltatásra. A szolgáltatás három napja alatt sem fogyasztják az előbb említett szereket. 
- a 2 éj, három nap szállodai étel, ital fogyasztást a résztvevők állják maguknak. 
- szívbetegek, éppen lázasok, pánik betegek, nyugtatón élők, drogosok, stb. nem jöhetnek, mert nem fog menni nekik.
- ki itt belép, hagyj fel minden reménnyel - garancia nincs, se pénzvisszafizetés. Az első nap első délelőttjével teljesítettnek vesszük a szerződést.  

Ruha viselet:  
- farmer, len, vászon nadrág, sportcipő, tenisz póló, sima póló elég. Suhogós szabadidő ruhát lehetőleg ne.  Mindenképpen kell második napra egy plusz ruha tár, mert meg fogunk izzadni. Drága ruhát nem javaslok, mert elszakadhat második, harmadik nap.

Legközelebbi képzésről itt olvashatsz.
 

Vissza